- 1944. december vége felé elfogták David Gurt, Miki Langert és Andrej Fábryt, az okmányhamisító műhely három működtetőjét. Megpróbáltak új helyet találni működésüknek, és a budapesti egyetem városi főépítészének irodáiban rendezkedtek be. A gyanakvó szomszédok nyilvánvalóan értesítették a hatóságokat, és a nyomozók nem sokkal később megérkeztek.
A három férfit letartóztató nyomozók nem ismerték fel a férfiaknál lefoglalt felszerelés fontosságát, illetve annak célját. Mindhármukat kihallgatták, játszottak a pecsétekkel, és felszólították a férfiakat, hogy válogassák szét a bőröndök tartalmát. Dávid és társai kihasználták az alkalmat, hogy letépjék a fényképeket az iratokról, és megsemmisítsék a földalatti Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom (CIEM) és különböző szervezetek által használt kódokat, és megrágták a saját hamisított dokumentumaikat.
David Gur abban az időben Moshe Alpan (Pil), a CIEM egyik vezetőjével élt együtt, és az általa használt hamisított dokumentumokban Pil testvéreként, Raposként szerepelt. Amikor Dávid aznap este nem tért vissza a műhelyből, Pil rájött, hogy valami szörnyűség történt. Ő, a barátnője és a testvérei, valamint a CIEM többi vezetője azonnal elhagyta a lakását az ilyen forgatókönyvekre előre megbeszélt eljárásoknak megfelelően.
Aznap este a három műhelyvezetőt átadták a nyilasoknak, akik egy bizonyos ponton rájöttek, hogy „nagy halat” fogtak. A hármas azonban semmilyen információt nem árult el. Levetkőztették őket és megkínozták, súlyosan megverték és árammal sokkolták őket. Langer Miki nem élte túl az éjszakát.
David Gur és Andrej Fábry anélkül vészelték át az éjszakát, hogy egy szót is szóltak volna. Ezután a központi börtönbe vitték őket, ahol találkoztak a korábban elfogott és halálra ítélt társaikkal.
December 22-ről 23-ra virradó éjszaka a Vörös Hadsereg tankjai elérték a Szél Kálmán teret, mintegy 200 méterre a börtöntől. A német-magyar erőknek sikerült egy kicsit visszaszorítaniuk az oroszokat.
Közben az okmányműhely elfoglalásának fényében az üvegházban összeültek az ellenállás vezetői, köztük Alexander Grossmann, Rafi Benshalom, Moshe Alpan (Pil), Efra Agmon, Mimish Herbst és Peretz Révész. Azt a hírt kapták, hogy az alvilági tagokat megkínozzák, hogy megpróbáljanak információkat kicsikarni belőlük a CIEM-ről, és hogy a nyilasok néhány napon belül ki akarják végezni őket. A földalatti vezetés nagyon aggódott a foglyok életéért. Gyors megoldásra volt szükség, hogy megmentsék az életüket, és megakadályozzák a kritikus információk kiszivárgását. Komolyan aggódtak az egész CIEM és a nem cionista földalatti szervezet bukásától egyaránt.
Herbst és Alpan találtak egy magyar tisztet, aki hajlandó volt – hatalmas összegért cserébe – segíteni a foglyok kiszabadításában. December 25-én két katona kíséretében megjelent a börtönben, és utasította a börtönőröket, hogy a foglyokat, a CIEM-tagokat sorakoztassák fel odakint. A tiszt egy listáról neveket mondott, és a megnevezett férfiaknak parancsba adta, hogy lépjenek előre. Egyértelmű volt, hogy akit szólítanak, azt a Dunához vezénylik, hogy a folyóba lőjék. A magyar tiszt furcsa neveket kiáltott, és a férfiak kezdtek rájönni, hogy valaki a földalattiban használt fedőnevek alapján készítette a listát. Senki sem lépett elő. Aztán a tiszt a Farkas-Rapos Tibor-Grosz nevet kiáltotta. Ez volt a végszó! Gur Dávid a kihallgatása során az igazi (magyar) nevén, Grosz Endrénél azonosította magát, és a Rapos név, amelyet neki találtak ki, ugyanakkor, mint Pil, Moshe Alpan számára, soha nem hangzott el. Dávid rájött, hogy a lista szerzője Pil, és jelezte társainak, hogy lépjenek előre, hiszen a CIEM áll a történtek mögött. Mintha csak ezt a következtetést akarná megerősíteni, a tiszt a foglyok közül Vili Eisikovics nevét kiáltotta, aki a Dror Habonim ifjúsági mozgalomhoz tartozott, bár ő magát Slomovicsként azonosította.
Az a 17 férfi, akinek a nevét kimondták, előrelépett, és átadták őket a tisztnek, aki kivezette őket a börtön területéről. Az egészet megrendezték. Elérték a Dunát, és a hídőrök megállították őket. Azt mondták a tisztnek, hogy gyorsan fusson, mert a híd alatt robbanóanyagot helyeztek el, és bármelyik percben felrobbanhat. Az őrökkel együtt mindannyian átrohantak a hídon, és a magyar tiszt a Wekerle utca 17-be vezette az embereket, a CIEM egyik műveleti központjába, amely a svájci követség védelme alatt állt.
Még aznap elkészült egy másik névsor, amely a börtönben maradt CIEM tagok maradékából állt. Ezúttal a listát könnyebb volt összeállítani, mert a kiszabadult férfiak pontosan tudták, hogy kik maradtak. Közben a foglyokat a Margit körútról a Fő utcai börtönbe szállították. Másnap a magyar tiszt meglátogatta a börtönt, és megismételte a felsorolást. 103 ember helyes nevét mondta ki, akik mind előálltak, és kivezették őket a börtön kapuján, ahol bajtársaik már várták őket. Ebben a zseniálisan merész akcióban 120 CIEM ügynököt szabadítottak ki a Margit körúti hírhedt katonai börtönből.
Az akció az operatív siker mellett komoly anyagi vállalkozás is volt, érdemes megemlíteni, hogyan sikerült összegyűjteni a kalandvágyó magyar tiszt által követelt elképesztő összeget, 300 „Napóleon-aranyat”. Az érintett kulcsszereplők szerint Moshe Alpan néhai édesapja vagyonának maradékát adományozta (ő fogorvos volt, aki aranyat használt koronák és tömések készítéséhez), és a Segély- és Mentőbizottság (Offenbach) is hozzájárult. Alexander Grossmann jelentős összeget kapott egy magyar nemestől, akinek a testvére szintén a Margit körúti börtönben volt. Mimish a bolhapiacon tárgyalt az érmék megszerzéséről. Peretz Révész talált egy zsidó ügyvédet, akinek az összeget az akció befejezéséig megőrzésre átadták.
