Elsőként egy rövid, 10 perces videót szeretnék megmutatni, amelyet a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalom Történetét Kutató Társulatnál készítettünk, és amely az ellenállási mozgalom történetét és tagjainak tevékenyéségt foglalja össze. Ez az összefoglaló talán érzékeltetni tudja az akkori hangulatot és érzést. Ezt követően megpróbálom részletesebben ismertetni az eseményeket.
A videó az én kérésemre készült, abból a négy dokumentumfilmből vett részletekből, amelyet Benny Barzilai készített a társaság számára (A film: Összefoglaló az ellenállási műveletekről).
1943 végére, 1944 elejére a magyarországi cionista ifjúsági mozgalmak vezetése számára nyilvánvalóvá vált, hogy a németek szisztematikusan irtják az európai zsidókat.
- március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, a vezetés felismerte, hogy a magyar zsidóság az európai zsidóság maradéka. A vezetés kötelessége és felelőssége volt, hogy mindent megtegyen, akár a lehetetlent is, hogy megmentse a magyar zsidóságot, és meghiúsítsa a németek és magyar kollaboránsaik terveit. A cionista ifjúsági mozgalom vezetősége tudatosan döntött úgy, hogy nem fegyverkezik, hanem inkább részt vesz a mentőakciókban, és az okok, amelyek egyértelműen a mentés javára billentették a mérleg nyelvét, a következők voltak:
– A megfelelő domborzati adottságok hiánya – Magyarország nagy része egy hatalmas síkság, kevés erdővel és mocsárral.
– Időhiány – amint a németek bevonultak Magyarországra, a zsidóellenes rendeletek szédítő ütemben követték egymást. Megdöbbentően rövid időn belül a zsidókat gettókba zárták, és néhány héten belül a vidéki zsidókat Auschwitzba deportálták. Nem volt idő fegyveres ellenállás megszervezésére.
– Fegyveres lakossági csoport hiánya – a 21-42 éves zsidó férfiak többsége a magyar hadsereg kényszermunkaegységeiben szolgált, 1942-ben pedig többségük az orosz fronton volt. Akiket addig nem soroztak be, a 18-48 éves férfiakat a németek bevonulása után hívták be katonának. Csak nőkkel és gyerekekkel lehetetlen volt fegyveres ellenállást szervezni.
– Hiányzott a helyi lakosság szolidaritása – ellenséges és elidegenedett légkör uralkodott a magyar lakosság körében. A helyi nem zsidóktól nem lehetett segítséget várni. Se vizet, se élelmet, se búvóhelyet, se hírszerzést, és főleg nem fegyvereket.
A németek magyarországi bevonulása meglepte a magyar hatóságokat és a zsidó intézményeket is, a cionista ifjúsági mozgalmakat leszámítva. A megszállás előestéjén és másnap reggel, amikor más szervezetek még nem ismerték fel a helyzet drámai jelentőségét, a cionista ifjúsági mozgalmak már reagáltak. Utasították 17 év feletti felnőtt tagjaikat, hogy változtassák meg a személyazonosságukat árja identitásra (árjásítás) és vonuljanak a föld alá. Így az új identitásukkal a kiadott zsidóellenes rendeletek nem fogják érinteni őket, és szabadon tevékenykedhetnek és másokat menthetnek. Ez a stratégiai döntés volt a földalatti műveletek kezdete.
A folyamat sikerének egyik tényezője a hamisított dokumentumok készítésére szolgáló illegális műhely volt, amelyet Dan Zimmerman és Shraga Weil még a német megszállás kezdete előtt hozott létre. A dokumentumok széles skáláját állították elő, többek között „tartózkodási” engedélyeket, élelmiszerjegyeket, születési bizonyítványokat és személyi igazolványokat stb. és egy későbbi szakaszban, 1944 októberétől még „hadiüzemi munkaigazolásokat” és „katonai leszerelési igazolványokat” is. A műhely vezetője David Gur, egy 18 éves fiatalember volt, aki a hamisított igazolványok kisipari készítéséből tömeggyártást csinált. A hamisító csoportnak ravaszul sikerült megszereznie a vonatkozó bizonyítványok eredetijeit, elkészíteni a megfelelő pecséteket és legyártani a saját „védelmi fegyverüket”. A ma 94 éves Dávid az alvilág utolsó életben maradt ügynöke. A Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalom Történetét Kutató Társulat megalakulása óta, a mai napig az elnöke.
Az árjásítási törekvések mellett az ifjúsági mozgalmak döntöttek az első két mentőakcióról:
Kiküldöttek menesztése a vidéki városok és a kényszermunkatáborok zsidó közösségeihez:
Magyarország német megszállásának első napjától kezdve a vidéki városok zsidó közösségei el voltak vágva környezetüktől, a jelentős budapesti zsidó intézményektől és az egész világtól. A zsidók nem használhatták a tömegközlekedési eszközöket, telefonvonalaikat kikapcsolták, rádióikat a kormány elkobozta. A földalatti ifjúsági mozgalmak saját kezdeményezésükre követeket küldtek az elszigetelt településekre, hogy figyelmeztessék őket a várható zsidóellenes folyamatokra: a gettósításra, a deportálásokra és a deportálások céljára. A küldöttek hamis dokumentumokat, pénzt és utasításokat hoztak a zsidó fiataloknak, hogy meneküljenek Budapestre.
Néha a küldötteknek sikerült kapcsolatba lépniük barátokkal vagy helyi zsidókkal, és meggyőzni őket, hogy meneküljenek Magyarország fővárosába, Budapestre. A legtöbbször azonban a helyi zsidók nem hittek a küldötteknek, és a hitközség vezetői még azzal is megfenyegették a fiatalokat, hogy feljelentik a rendőrségen, ha nem távoznak azonnal. Egész 1944-ből vannak olyan dokumentumok, amelyek közel 200 küldöttre vonatkoznak, akik 300 közösséget és kényszermunkatábort kerestek fel. Magyarországon a Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom volt az egyetlen szervezet, amely kezdeményezte és végrehajtotta a veszélyes, mások megmentésére irányuló küldetéseket. Sajnos ez a veszélyes küldetés a bizalom hiánya és a családok távozási szándékának hiánya miatt kudarcot vallott.
Zsidó fiatalok átcsempészésének megszervezése a román határon – Erec Izrael felé:
A menekülési útvonal, amelyet a legelőnyösebbnek találtak, és amely a legvalószínűbbnek bizonyult a koncentrációs táborba vagy megsemmisítő táborba küldés és a biztos halál alternatívájával szemben, a román határon való átkelés és az alijázás Erec Izraelbe (amelyet akkoriban Palesztinának hívtak). Az embercsempész-akció közvetlenül Magyarország német megszállása után kezdődött, Tiyul fedőnéven (a héber szó jelentése kirándulás vagy utazás). Ez zsidó fiatalok szervezett csempészete volt Romániába, Szeged, Kolozsvár Békéscsaba és Nagyvárad határvárosokon keresztül. Többek között Mose Alpan, Hanna Ganz, Aser Arányi, Jákov Deutsch, Jehuda Levi és Menáhem Cvi Kadari voltak a felelősei és aktív részesei ennek a veszélyes akciónak, amely során minden éjjel több tucat tinédzsert vittek át a határon.
Az embercsempészet összetett és kockázatos művelet volt. Azzal kezdődött, hogy Budapesten össze kellett állítani a csoportot, és minden egyes személyt külön-külön fel kellett készíteni. Mindenkinek megfelelő ruházatra és hamisított okmányokra volt szüksége, és gondosan át kellett néznie az új nevét, és meg kellett tanulnia a fedősztoriját. Minden utazónak szüksége volt magyar és román fizetőeszközre is, és eligazítást kaptak arról, hogyan viselkedjenek a hosszú vonatút során, hol találkozzanak az embercsempésszel, és hogyan ismerjék fel őt. Azt is meg kellett tanulniuk, hogy mit kell tenniük egy idegen városban az esti órákban, hogyan kell üzenniük, hogy a határ biztonságos átlépése megtörtént, és mit kell tenniük a román oldalon.
Magyarországon a menekülő fiataloknak először ki kellett kerülniük a biztonsági erők, a hadsereg és a titkosszolgálat ügynökeinek gyűrűjét, akik folyamatosan igyekeztek azonosítani és elfogni az álcázott zsidókat, akik a közlekedési irodába tartottak, hogy vonatjegyet vegyenek. Ezután a hosszú órákig tartó utazás során végig el kellett kerülniük a feltűnést, és nyugodtan, természetesen kellett bemutatniuk irataikat a gyanakvó ellenőröknek. Miután este a határvárosba értek, a fiataloknak találkozniuk kellett a csempésszel, és a sötétség leple alatt, a csempész segítségével gyalogosan kellett átlépniük a romániai határt, és a megbeszélt jelzést, hogy megszöktek, visszaküldeniük. Ezután a fiataloknak el kellett jutniuk a román oldalon lévő első nagyvárosba – Aradra vagy Tordára -, és találkozniuk kellett az őket váró földalatti taggal. Ezekben a városokban a zsidók magyarul beszéltek, és segítettek a románul nem beszélő szökevényeknek, hogy az első néhány éjszakára szállást találjanak, és folytassák útjukat Bukarestbe. Onnan tovább utaztak Erec Izrael felé. A veszélyes akció során több fiatalt a vonatokon fogtak el Magyarországon, a határvárosokban, sőt néha a román oldalon is.
A szervezett csempészet 1944. augusztus 23-án ért véget, amikor Románia a Szovjetunióval szövetséget kötött és hadat üzent Németországnak. A román-magyar határ lett a frontvonal.
Az aradi és tordai zsidó hitközségek főkönyveiben található feljegyzések szerint 1944 áprilisa és augusztusa között mintegy 15 000 fiatal zsidó lépte át illegálisan a határt. Ez az akció, amely megmentette a szökevényeket a megsemmisítéstől, példátlanul nagyszabású volt a második világháború során a német megszállás alatt álló Európában.
Szeretném felolvasni nektek azt a vallomást, amelyet apám írt Rafi Benshalom „Küzdöttünk az életért” című könyvében. „Egy kis szállodában ülve, Nagyvárad határvárosában, 1944. augusztus 23-án, miután Románia átállt a szövetséges erők oldalára, és a határ valóságos hadszíntérré vált, és lehetetlenné vált több embert biztonságosan becsempészni, azt írta…”:
„Az a gondolat merült fel bennem, hogy ez az utolsó lehetőségem, hogy megtehessem a saját „ugrásomat” a szabadságba. Tudtam, hogy a Tiyul most már véget ért, és ezzel az én küldetésem is. De nem hagyhattam ott a többi földalatti tagot. A legnehezebb munka most kezdődött, csak most, mert reménytelenül belekerültünk egy egérfogóba, amelyből már nem lesz kiút. Elbúcsúztam román barátaimtól, búcsút vettem Péter bácsitól… Elhagytam a várost, amely oly sokaknak nyitott ablakot a szabadságra – és amely másoknak az életét követelte… és úgy döntöttem, hogy visszatérek a Budapesten maradt bajtársaimhoz, és a hatalmas kockázat ellenére továbbra is segítek, amennyire csak tudok.”.
A földalatti mozgalom számos mentési története közül az Üvegház szerepe nagyon kiemelkedő ezekben, ahogy egy bizonyos szakaszban az Üvegház vezetése és döntéshozatala is.
1941-től kezdődően a svájci nagykövetség képviselte Nagy-Britannia és a Brit Birodalom részét képező Erec Izrael érdekeit, valamint az Erec Izraelbe történő bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket. Három héttel a szövetséges erők sikeres normandiai partraszállása után (1944. június 6.) összeült a magyar kormány minisztereinek fóruma, élén Horthy Miklós kormányzóval, aki már akkor fel akarta hívni magára a szövetségesek figyelmét, akiknek győzelme szinte biztos volt. A fórum megerősítette a svájci követség jegyzékét, amelyet Karl Lutz alkonzul terjesztett a fórum elé, a brit hatóságok által Palesztinában kiállított 7800 bevándorlási bizonyítvány végrehajtásáról, amelyek a budapesti Erec Izrael iroda birtokában voltak.
- július 24-én a Vadász utca 29. szám alatt található Üvegházban megnyílt az Alija-kérelmek nyilvántartására és az Alija megszervezésére szolgáló iroda. Az épületre egy táblát helyeztek el: Svájci Nagykövetség – Külföldi Érdekképviseleti Emigrációs Osztály. A kérelmezők-jelöltek a kivándorlásuk ügyintézésének befejezéséig igazolást kaptak arról, hogy gyűjtőútlevélben vannak nyilvántartva, és Magyarországról való távozásukig a svájci képviselet védelme alatt álló svájci állampolgárnak minősültek. Ez az igazolás Schutzpass (védlevél) néven vált ismertté. A hatóságok és a magyar biztonsági személyzet ezt az igazolást tiszteletben tartották!
A cionista ifjúsági mozgalmak jelenlétet követeltek az Üvegházban, mivel az épület a svájci nagykövetség kiterjesztéseként extraterritoriális státuszt élvezett. Jelenlétüket engedélyezték, az Erec Izrael iroda igazgatója, Mose Krausz és az épület tulajdonosának, Arthur Weisznek a tiltakozása ellenére, akik hivatalosan felelősek voltak az épület irányításáért. 1944 augusztusától az épületben működött egy iroda, amelynek ajtaján a „Haluc Osztály” felirat szerepelt, és amelyet Rafi Benshalom vezetett, aki az ifjúsági mozgalmak külső kapcsolataiért felelt.
Onnan már sokkal könnyebb volt a működés. Az irodában osztották ki a mentőakciókhoz szükséges összes dokumentumot, a küldetéseket a földalattiaknak, és tájékoztatták a jelölteket arról, hogyan szökjenek át a határon Romániába. Ez az iroda fogadta a sikeres határátlépésekről szóló kódolt üzeneteket; és küldött követeket, kapcsolattartókat a kényszermunkatáborokba. Az Üvegház értesült az elfogott és bebörtönzött földalatti tagokról, és akciókat indítottak a kiszabadításukra. A Haluc iroda volt a találkozóhelye a magyarországi németellenes és antifasiszta csoportok képviselőivel folytatott megbeszéléseknek és tárgyalásoknak, közös akcióknak – az Üvegház vezetőségének tudta nélkül. A Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom vezetősége közötti konzultációkat szintén az Üvegház biztonságos keretei között tartották, amely felváltotta a különböző alkalmi kávézókat és parkokat, ahol minden sarkon veszély leselkedett, és amelyeket az Üvegház megnyitásáig a találkozókra használtak.
1944 októberének második felében, a nyilas párt puccsát követően, Alexander Grossmann kezdeményezésére megnyitották az Üvegház kapuit, és az épület befogadta a kényszermunkatáborokból menekülteket, a cionista ügynökök hozzátartozóit, az ifjúsági mozgalom tagjait és más menekülteket.
A cionista ifjúsági mozgalmak szervezték a belső életet az Üvegházban és a másik két épületben, amelyek a kivándorlási osztály fiókhivatalai lettek. Mose Biderman, Simha Hunwald és Benjamin Feigenbaum a cionista ifjúsági mozgalom számos, a műveletkben aktív szerepet vállaló tagja között volt. Az Üvegház három épülete több mint 4000 zsidó számára vált biztonságos menedékké, akiket 1945. január 18-án a Vörös Hadsereg (Oroszország) szabadított fel.
1944 október-novemberében kezdődött a lázas verseny az életek megmentéséért. A 16-60 év közötti zsidó férfiak és a 16-40 év közötti nők parancsot kaptak, hogy jelentkezzenek kényszermunkára a honvédségnél és a Budapestet körülvevő erődítményeknél. Hetven zsidóból álló kényszermunkaegységet a magyar hadsereg október 26-án szállított át Németországba. A nők, gyermekek és idősek szörnyű halálmenetei november 6-án indultak. Ekkor már a Budapesttől 12-20 kilométerre lévő orosz katyusa rakéták dübörgését lehetett hallani a városban.
Az üvegházi cionista ifjúság nagyszabású mentőakciót indított, igen ambiciózus céllal: Schutzpass-t biztosítani mindenkinek, aki kérte – hogy időt nyerjen -, hogy késleltesse az elkerülhetetlent. Megrendeltek 10 000 üres igazolványt attól a nyomdától, amely az eredeti igazolványokat készítette, szétosztották őket, és segítettek minden zsidónak, akit csak el tudtak érni, kitölteni a nyomtatványokat. Ezt a merész próbálkozást többször megismételték, és összesen 120 000 igazolást állítottak ki és osztottak szét bárkinek, aki kérte, az üvegházban tartózkodó földalatti tagjain keresztül, a Nemzetközi Vöröskereszt irodáiban (Mérleg utca 4., Baross utca 52. és József körút) és a Perczel Mór utca 2-4. szám alatt lévő, kifejezetten erre a célra létrehozott svájci konzulátuson. Bár a nyilas csendőrök egy idő után gyanakodni kezdtek az igazolványokra, és már nem tisztelték őket, és voltak olyan zsidók, akiket, bár volt igazolványuk, elfogtak és a befagyott Dunához hurcoltak, lelőttek és a vízbe löktek, a Schutzpassok tízezrek életét mentették meg.
A gyermekházak létrehozása egy másik csodálatos művelet volt, amelyben a földalatti mozgalom tagjai jelentős mértékben kivették a részüket, és amelynek gyakorlati megvalósításáért teljes mértékben ők feleltek.
- október 15-én, a fasiszta nyilas párt puccsát és vezetője, Szálasi Ferenc hatalomra jutását követően megkezdődött a budapesti zsidók brutális üldözése. Naponta különböző korosztályú zsidókat, férfiakat és nőket parancsoltak munkaszolgálatra jelentkezni és deportálni. Ezek a tömeges behívások a budapesti felnőtt zsidó lakosság eltűnését eredményezték, és sok gyermek maradt szülei nélkül. Spontán, szervezetlen jelenség kezdődött: szomszédok és idősebb testvérek jöttek a gyerekekkel a Nemzetközi Vöröskereszt Mérleg utca 4. szám alatti irodájába, és ott hagyták őket. A földalatti cionista ifjúság azonnal reagált. Rövid időn belül 55 gyermekotthont hoztak létre Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi képviselőjének segítségével, az A osztály égisze alatt, amelynek élén Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség elnöke állt. Az osztály megfelelő épületeket keresett és bérelt, ellátta őket az alapvető felszereléssel – ágyakkal, matracokkal, takarókkal, konyhai eszközökkel, játékokkal -, és ifjúsági mozgalmi tagokból álló csapatokat szervezett a gyermekek gondozására. Az osztály adminisztratív és gazdasági személyzetet is kinevezett, minden épület előtt őröket állított, és táblákat függesztett ki a homlokzatra: „Ez az épület a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt áll”. Az épületek elé nagy táblákat is kihelyeztek, amelyeken az állt, hogy azokat a fertőző betegségben szenvedő beteg gyermekek számára szánják…
A nyilasok gyilkos uralma alatt, Budapest ostroma és a városért folytatott harcok idején a földalatti ifjúsági mozgalmak 55 gyermekotthont hoztak létre, működtettek, láttak el élelemmel és tartottak fenn, amelyekben 5000 gyermek maradt életben és menekült meg, közel 1000 munkatárssal és gondozóval együtt. Ez egy olyan egyedülálló történet, amely a II. világháború alatt teljesen felfoghatatlan. A háború után a földalatti fiatalok folytatták a gyermekek gondozását, és legtöbbjük alijázott Izraelbe.
Egy rövid előadásban nehéz részletesen bemutatni a földalatti cionista ifjúság hőstetteit. A gyermekházak és a védett házak élelmiszer-ellátásának epikus történetével fejezem be, amely hatalmas méretű és létfontosságú művelet volt. A kulcsszereplő Efra Agmon volt, aki Hansi Branddal dolgozott együtt, aki saját jogán is egy hősnő volt, számos földalatti tagnak segített. Ők gondoskodtak arról is, hogy nyilas egyenruhába öltözött földalatti ügynökök kísérjék az élelmiszerkonvojokat, amelyeket az egész városban uralkodó szörnyű élelmiszerhiány miatt állandóan az elfogás és elkobzás veszélye fenyegetett az éhező csőcselék, a nyilasok és a reguláris katonák részéről.
A cionista földalatti mozgalom tagjai folyamatosan akciókat hajtottak végre, hogy kiszabadítsák elfogott és bebörtönzött bajtársaikat. Az egyik ilyen akció során néhány nap alatt sikerült kiszabadítaniuk a Margit körúton lévő központi katonai börtönből mintegy 120 földalatti tagot, köztük a Dror Habonim vezetőségét: Neshka és Cvi Goldfarb, Ze’ev Eisikovics, Eli Salev és mások. Az akciót Mose (Pil) Alpan, Cvi Révész, Yitzhak Herbst-Mimish és Efra Agmon irányították. Ez volt a legnagyobb ilyen típusú mentőakció, legyen szó zsidók vagy nem zsidók megmentéséről, bármelyik börtönből, a holokauszt egész története során.
A magyarországi Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom vezetősége (amely a Hasomer Hacair, a Dror Habonim, a Maccabi Hacair, a Hanoar Hacioni és a Bnei Akiva tagjaiból állt) ebben a szélsőséges történelmi válságban tisztában volt a politikai és társadalmi helyzettel, és azonnal és gyakorlatiasan reagált. Mentőakciókat terveztek, és vállalták az élet és halál feletti felelősséget. A vezetés nemes egyszerűséggel vállalta a felelősséget, és szélesedő körökben aktivizálta a földalatti mozgalom tagjait. A földalattiak tudatosan kockáztatták életüket, hogy megmentsék bajtársaikat és több tízezer zsidót, akiket nem ismertek, a zsidó és humanitárius szolidaritás szellemében.
A földalatti vezetés a mentőakciókkal kapcsolatos döntéseit önállóan hozta meg. Senkitől sem kaptak utasítást, sem helyben, sem más országokból. A földalattiak bármikor megszökhettek volna és menthették volna a saját életüket. Nem tették. Szolgálatban maradtak, újra és újra veszélybe sodorva magukat, hogy másokat megmentsenek.
Ezt az előadást apám, Mose Alpan beszédéből vett idézettel szeretném zárni, aki a Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalmat képviselte a Holokauszt Mártírjainak és Hőseinek Emléknapján Jad Mordechai kibucban 1984-ben tartott megemlékezésen:
„Aki még soha nem érezte a sorsdöntő döntések felelősségét a túlélés és a hősi halál, a bosszú és az életmentés, a gyermek biztonságos menedékbe juttatása és a ‘Hadd haljak meg a filiszteusokkal’ (Sámson szavai, mielőtt magára és a benne lévő emberekre rombolta Dágón templomát) között, az nem tudja, hogy mekkora próbatétel előtt állnak azok, akik szabad akaratukból, teljes felelősséget vállalva felálltak, mint egy Haluc (pionír) az ismeretlen felé menetelő sereg előtt…”.
A Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom egyedülálló mentőakciója, amely a náci kollaboránsok és a magyar fasiszták uralma alatt óriási léptékű és lenyűgöző eredményeket ért el, és amely több tízezer zsidót mentett meg, a magyar zsidóság történetének dicsőséges fejezete.
A magyarországi Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom tagjainak mentőakciói voltak a legnagyobb szervezett zsidómentő akciók a holokauszt idején.
Az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően ma több százezer zsidó él.
E fiatal férfiak és nők hősies tettei méltóak arra, hogy példaként és örökségként szolgáljanak a zsidó nép számára, és inspirálják a jövő nemzedékeit.
Yuval Alpan, 2020. június 25.
