„Pil”, ahogy Moshe Alpan-t a mozgalomban ismerték, a peronon várta Chavát a Budapestről Nagyváradra tartó vonathoz. Chava vonzó, bátor, az ügy iránt elkötelezett fiatal nő volt. Pil úgy döntött, hogy a lányt is beveszi abba a csapatba, amelyik elkíséri a csoportokat a határvárosba, és onnan átcsempészi őket a román határon, útban Eretz Izrael felé. Ennek a műveletnek a fedőneve „tiyul” volt (ez a héber szó kirándulást vagy utazást jelent).
Időben megérkezett. Megölelték egymást, mint egy szerelmespár, és felszálltak a vonatra. Pil elmagyarázta Chavának, hogy mit kell tennie, hogyan viselkedjen, mire számítson; és mikor kell közbelépnie, ha egyáltalán közbelép, amikor a titkosrendőrség vagy a csendőrség emberei felszállnak a vonatra, hogy ellenőrizzék az úti okmányokat.
A következő volt az eljárás: Pil találkozott a csempészendő jelöltekkel egy nyilvános parkban vagy egy környékbeli kávézóban, nagyon ügyelve arra, hogy ne kövessék. A mozgalom műhelyből kapott üres személyazonossági papírokon kitöltötte az új személyazonosságuk adatait. Felépített velük egy fedősztorit, amelyet nagyon jól meg kellett tanulniuk; elmagyarázta nekik, hogyan viselkedjenek az utazás során, hogy feltűnésmentesek maradjanak; mit pakoljanak a magukkal vitt kis táskába, és még azt is, hogyan vegyék ki „lazán” az irataikat a táskából, amikor kérik őket, anélkül, hogy remegne a kezük. Adott nekik egy kis pénzt, és megmutatta nekik, hogyan gyűrjék össze egy kicsit az irataikat, miután a tinta megszáradt, hogy használtnak tűnjenek. Aztán megmondta nekik, hogy mikor melyik peronon kell lenniük. Aznap este vonatvezetőnek öltözve találkozott velük, és elkísérte őket az útjukon.
Az előző héten Pilnek különösen nehéz megpróbáltatással kellett szembenéznie. Nyomozók szálltak fel a vonatra igazoltatás céljából, és a csoport egyik fiatalemberéhez közeledtek. Pil, aki kissé késve érkezett a helyszínre, látta, hogy a férfi, akitől az iratai bemutatását kérték, elsápadt és izzadt. Pil rájött, hogy a férfi szerencséje elszállt, és úgy döntött, hogy nem avatkozik közbe. A nyomozók felszólították a fiatalembert, hogy dobja le a nadrágját… és a zsidóként való azonosítása gyorsan következett ezután. Ordítva és sikoltozva szállították le a vonatról. A sorsa megpecsételődött.
Nagyváradon Pil és Chava kocsit béreltek, és mint egy nászutas pár, elindultak a közeli falu felé, ahol Péter bácsi lakott. Ő vallásos keresztény volt, egy olyan rendhagyó felekezet tagja, amely szerette a zsidókat és megtartotta a szombatot. Péter minden este zsidó csoportokat vitt át a határon. Hajnalban Pil és Péter együtt ültek, forró teát ittak és beszélgettek. Péter imádkozott, és azt mondta, hogy Isten akarata, hogy megvédje a zsidókat, mivel „zsidók nélkül nincs kereszténység, és kereszténység nélkül nincs emberiség”. Pil erre azt válaszolta: „Számomra a zsidóság csak ott és akkor létezik, ahol és amikor zsidók vannak. Az a zsidó fiú, aki most lépte át a határt, és megmentette az életét, garantálja a judaizmus létezését”.
Amikor Pil és Chava közeledett Péter bácsi házához, az édesanyja kijött feléjük, és egy fehér kendővel jelezte, hogy meneküljenek. Aznap este Pétert letartóztatták és kihallgatásra vitték. Pil megőrizte a nyugalmát, és azt mondta a sofőrnek, hogy menjen vissza a városba.
Amikor egy kereszteződéshez értek, egy férfi beugrott a kocsiba, és leült. Tipikus nyomozói sapkát viselt. Rájöttek, hogy lebuktak. A város központjában volt egy rendőrőrs, amelyet a Gestapo őrzött, és a földalatti cionista ellenállás több tagját már letartóztatták, megkínozták és meggyilkolták ott.
Pil fejében a legrosszabb gondolatok cikáztak, és a lovak patáinak hangja a macskakövön úgy szólt, mint egy óra, amely ketyegve mutatta a másodperceket a végig…
Amikor megérkeztek a városba, egy patak fölött átkeltek egy keskeny hídon. Hirtelen Pil meglátott egy síró, jajveszékelő asszonyt a folyóparton állni. A kisfia a vízbe esett. Pil gondolkodás nélkül leugrott a hídról a vízbe, kimentette a gyermeket, és visszavitte az édesanyja várakozó karjaiba. Pil szó nélkül visszatért a kocsihoz, és leült.
Ebben a pillanatban a nyomozó felállt, a szokásos udvarias mozdulattal levette a kalapját, elmormolt néhány szót, leszállt a kocsiról és eltűnt, mintha azt akarná mondani: „Eddig azt hittem, hogy zsidók vagytok, akik menekülni próbálnak. Éppen le akartam tartóztatni önöket. De nyilvánvaló, hogy egyetlen zsidó sem ugrik a vízbe, hogy megmentsen egy keresztény gyermeket. És ha véletlenül zsidók vagytok… akkor menjetek a pokolba…”.
