„Mimish” (Yitzchak Herbst) Mr. Undergroundként volt ismert. Bátor és fürge volt, és nagyon találékony. Azt is tudta, hogyan kell álcázni magát és elvegyülni a nem zsidók között, és számos akciót vállalt a magyarországi zsidók megmentésére. Egy ponton úgy döntött, hogy feleségével, Jucával együtt megpróbál alijázni Eretz Izraelbe. A házaspár 1944 júniusában egy barátjával együtt vonatra szállt Budapestről a román határhoz közeli Szegedre, és onnan tervezték, hogy egy csempész segítségével átlépik a határt.
Egy megállóval azelőtt, hogy a vonat elérte volna a szegedi állomást, fegyveresek szálltak fel a vonatra, és elkezdték átvizsgálni az összes utas iratait. Herbsték hamisított okmányait és barátjukét is ellenőrizték, majd visszaadták nekik, és mindhárman fellélegezhettek. A vonat még aznap este elérte úti célját, a három zsidó leszállt, és az utcán sétálni kezdtek, mintha nem is együtt lettek volna. Egyszer csak megjelent egy csapat katona. „Állj!” – parancsolta egyikük. Mimish futni kezdett, de Juca és Hans egy helyben megdermedtek. Egy lövés dördült, és Mimish megállt. „Nem tehettünk semmit” – mondta később vallomásában. „Őrizetbe vettek minket, és a puskacsövükkel vertek, amiért megpróbáltam elmenekülni. Átadtak minket a magyar kémelhárításnak, ahol kihallgattak, és megkérdezték, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, ki segített nekünk, mit akarunk. A répa-bot módszert alkalmazták, vertek minket és ígéreteket tettek”.
Két nap múlva mindhármukat átszállították a Gestapóhoz. Néhány nappal később más foglyokkal együtt végigvonultak Szeged utcáin. „Biztos voltam benne, hogy a Tisza partjára vezetnek minket” – emlékezett vissza Mimish. „A kivégzőhelyre. Hans, Juca és én együtt meneteltünk. Rossz fizikai állapotunk miatt nyilvánvalóan nem kellett attól tartani, hogy megpróbálunk megszökni. A folyó egyik kanyarulatánál kicsúsztunk a sorból… Futottunk, és hirtelen megláttunk egy csapat zsidót, egy kényszermunkás-századot, akik árkot ástak… Sárga karszalagot viseltek. Odamentem hozzájuk és segítséget kértem. Összegyűjtöttek nekünk egy kis pénzt, és elindultunk a vasútállomás felé. Odamentem egy gyümölcsárushoz, hogy vegyek néhány almát… éheztünk. A szemem sarkából láttam, hogy az emberek megállítják Hansot és a Jucámat. Valamiért nem vettek észre… olyan fajankónak éreztem magam.” Mimish szégyenkezve eresztette le a tekintetét, miután befejezte a történet elmesélését Rafi Friedlnek (Benshalom), miután egyedül tért vissza Budapestre.
Jucát és Hansot visszaadták a Gestapónak. Napokig verték őket, hogy kiszedjék belőlük, hol rejtőzik Mimish, mert már tudták, hogy Juca a felesége. Kimondhatatlanul megkínozták. Az egész testét összeverték és összezúzták, az arca pedig vérből, húsból és hajból duzzadt péppé vált. Újra és újra arra kényszerítették, hogy meztelen testével törölgesse a fogdában a durva betonpadlót, miközben kihallgatói vödörnyi hideg vízzel locsolták le. Semmit sem árult el.
A Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom (CIEM) budapesti földalatti vezetősége kereste a módját, hogy megmentse. Mimish magán kívül volt, és rettegés fogta el. Egyrészt nem akarta, hogy a CIEM egyik ügynöke is veszélybe sodorja magát, másrészt minden porcikája remegett a gondolattól, hogy a feleségét megkínozzák és börtönben sínylődik.
Ekkor megjelent egy férfi. „Szabó urat keresem – mondta az idegen.
„Maga is?” – kérdezte az üvegház őrsége, ahol a CIEM székháza volt, és elküldte a férfit Moshe Alpan (Pil) elé, aki akkoriban ezen a néven mutatkozott be, és a vezetőség többi tagjával együtt az épület harmadik emeletén lévő egyik irodában ült.
„A nevem Milan – mondta a férfi, és bemutatkozott. „Topolai szerb vagyok, és (Josip Broz) Tito partizánjaihoz tartozom. Most jöttem Szegedről, és egy üzletet szeretnék ajánlani önnek a bebörtönzött barátja szabadon bocsátásáért. A Gestapónak dolgozom, hogy elnyerjem a bizalmukat”.
„Hogyan bízhatnánk meg benned?” – kérdezte Rafi.
„Meg kell bíznotok bennem. Ez az egyetlen esélyetek a kiszabadítására. Rossz állapotban van, és minden nap sorsdöntő lehet. Sietnetek kell.”
„Mennyi pénzre van szükséged?” – kérdezte Mimish.
„Pénzre van szükségem, és egy lányra, aki csatlakozik hozzám, akit úgy fogok bemutatni, mint a sógornőmet, aki szobalányt keres.”
Rafi, Mimish és Pil megbeszéltek egy találkozót a férfival egy Kiraly utcai kávézóban. „Tzipi a legjobb erre a célra” – mondta Rafi. „Merész, tud németül, és nagyon csinos, és nincs kétségem afelől, hogy bele fog egyezni.” Efra Agmon elsápadt. Tzipi volt a legkedvesebb barátja, később pedig a felesége. Most Efrán volt a sor, hogy aggódjon. Mindezt azután, hogy Tamar, Rafi barátnője – aki később a felesége lett – néhány nappal azelőtt tért haza egy nagyváradi „tiyul”-ról. (Tiyulnak nevezték azokat az utazásokat, amelyek során zsidókat csempésztek át a román határon).
„Mit gondolsz?” Pil megkérdezte Mimish-t.
„Nem tudom, megkockáztassuk-e, hogy elküldjük Tzipit”.
„És mi van Milan szavahihetőségével?” – folytatta Pil.
„Az a benyomásom, hogy igazat mond” – mondta Efra.
„Beszélek Tzipivel” – mondta Rafi,… akinek a barátnője nem habozott igent mondani a küldetésre.
Milan és Tzipi együtt érkeztek a szegedi börtönbe. Mint „Milan sógornője”, elmagyarázta a Gestapo-tisztnek, hogy nagyon szüksége van egy szobalányra. „Az a zsidó disznó, aki szobalány akar lenni, álljon fel!” Kiabált a magyar börtönőr. Tíz nő feküdt a földön, mindannyian a felismerhetetlenségig megverték őket. Tzipi feléjük nézett, és hirtelen a tekintete megakadt egy sarokban összegörnyedő nőn. „Judit” – Juca teljes neve – hagyta el Tzipi ajkát. Milan szorosan megszorította a karját.
„Bitte (tessék)?” – fordult hozzá a német, felhúzott szemöldökkel.
„Próbálom kitalálni, hogy melyiket válasszam, de azt hiszem, megtaláltam a megfelelő nőt” – magyarázta a németnek, aki összecsattogtatta a csizmája sarkát. „Az ott – mondta Tzipi, és Juca felé mutatott. Tzipi odasétált hozzá, és megállt előtte. Juca felismerte őt.
„Vannak nála erősebbek is – mondta a börtönőr.
Juca felállt, és magas termete bizonyította erejét. „Megteszi – mondta Tzipi.
„Kifelé, zsidó disznó” – kiáltotta a börtönőr, és Milan gyorsan hátba rúgta. „Mozgás!”
Amikor elérték Milan lakását, a két nő átölelte egymást, és a fájdalom és az öröm könnyeit sírták.
„Bocsáss meg, hogy beléd rúgtam” – mondta Milan. „Köszönöm” – felelte Juca.
Mimish és Juca megmenekültek a Gestapo halálos tömlöcéből, és Mimish aggódva várta, hogy Juca felépüljön az elszenvedett brutális verésből.
„Nem sokkal később – mesélte később Rafi – örömmel hallottuk, hogy egy kis Mimish született, és szemérmetlenül rugdosta Juca-t – ezúttal belülről”.
