- Ijjár 9.
- május 17.
Yuval Alpan
A zsidó embermentők Holokauszt során tanúsított hősiességének elismerésére létrehozott bizottság
Shalom,
Szeretném kifejteni véleményemet arról, hogy véleményem szerint miként kellene elismernünk a nemzeti és nyilvános hálát azon zsidók iránt, akik a II. világháború alatt a Holokauszt során más zsidók megmentésével végső hősiességről tettek tanúbizonyságot.
Izrael Állam a zsidó nép nemzeti otthona. A zsidó nép sorsa a múltban, a jelenben és a jövőben is a zsidó nép nemzeti otthonaként áll a középpontban. Izraelnek a törvényhozásban, hivatalos intézményeiben és cselekedeteiben kell megfelelő módon kifejeznie a zsidó nép sorsának kulcsfontosságú eleméhez való hozzáállását. Múltjában, a Szentély kétezer évvel ezelőtti lerombolása óta, nem volt nagyobb horderejű és jelentőségű esemény, mint az Európában a második világháború idején tomboló holokauszt.
Magától értetődik, hogy Izraelnek megfelelő kifejezést kell adnia jogszabályaiban, nemzeti intézményeiben és magatartásában a holokauszt időszakának. Ad-e Izrael Állam megfelelő kifejezést a zsidó történelem e sötét időszaka minden aspektusának? Erre a kérdésre Izraelnek teljes és meggyőző választ kell adnia magának és polgárainak.
A teljes válasz összetett: vannak a holokauszt időszakának olyan aspektusai, amelyekre az állam valóban megfelelő választ ad, de vannak olyanok is, amelyek egyáltalán nem tükröződnek Izrael jogszabályaiban, hivatalos intézményeiben és intézkedéseiben.
Az állam és a közvélemény mindig a legnagyobb és legmélyebb tiszteletet fejezi ki a holokausztban meggyilkolt hatmillió zsidó tetvérünk iránt, mindannyian együtt, és amennyire lehetséges, minden egyes áldozat iránt külön-külön is. A holokauszt mártírjainak és hőseinek emléknapja, a Jad Vasem Világ Holokauszt Emlékközpont, az „Each of Us Has a Name” (Mindannyiunknak van neve) projekt és számos más hivatalos, nyilvános és személyes esemény mind-mind a holokauszt fő szempontjára adott megfelelő válaszok példái.
A holokauszt időszakának ezen fő aspektusán kívül számos más is nyilvánvaló, és mindegyikükkel külön-külön kellene foglalkozni, és megérdemlik, hogy hivatalos és nyilvános módon kifejezzük őket. Ezek a szempontok, amelyek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, mind azoknak a küzdelmeknek az aspektusai, amelyek a II. világháború alatt, a Shoah és mindazok ellen folytak, akik azt kezdeményezték.
Három példa erre:
– Zsidó erőfeszítések zsidók megmentésére az ellenségtől; a holokauszt elkövetői;
– Nem zsidó erőfeszítések a zsidók megmentésére az ellenségtől; a holokauszt elkövetői;
– Zsidó részvétel a szövetséges erőkben a náci Németország és kollaboránsai ellen, és e zsidók hozzájárulása a II. világháború győzelméhez, valamint a háború és a tömeges megsemmisítés befejezésének elősegítéséhez.
E három szempont közül a második kapta a legmegfelelőbb pozitív visszajelzést. A harmadikra marginális válasz érkezett, de ezzel itt nem foglalkozom. Az első szempont egyértelműen nem kapott megfelelő választ.
Úgy vélem, hogy Izraelnek hivatalos és nyilvános rendszert kellett volna létrehoznia a zsidók tiszteletteljes és folyamatos elismerésére, akik saját életüket veszélyeztették – akár a haláluk határáig – annak érdekében, hogy minél több más zsidót megmentsenek, amennyit csak lehetett az adott körülmények között. Izraelnek párhuzamos rendszert kellett volna létrehoznia azzal a dicséretes rendszerrel, amelyet az embermentő nem zsidók megbecsülésére hoztak létre. Elfogadhatatlan különbség van a Világ Igazaihoz és a zsidókhoz való viszonyulás között, amiért mindkét csoport veszélyes és folyamatos erőfeszítéseket tett, hogy megmentse a zsidókat ellenségeiktől, akik el akarták pusztítani őket. Bizonyos körülmények között egy zsidó és egy nem zsidó részt vett ugyanabban a mentőakcióban – együtt tervezték meg, együtt kockáztatták az életüket, együtt jártak sikerrel abban, amire vállalkoztak – és a zsidók nekik köszönhetően menekültek meg. Elképzelhetetlen, hogy a kettő közül a nem-zsidónak mutassuk ki elismerésünket, sok jóval, ahogyan a Világ Igazainak, miközben teljesen figyelmen kívül hagyjuk a zsidók szerepét ugyanezekben a hősies erőfeszítésekben. Úgy vélem, hogy egy ilyen megkülönböztetés teljesen etikátlan.
Két kísérletet ismerek arra, hogy ezt a megkülönböztetést igazolják. Egyik sem tudja igazán igazolni a zsidók és a nem zsidók közötti hozzáállásbeli különbséget a zsidók megmentésére irányuló erőfeszítésekkel összefüggésben. Nézzük meg ezeket a pontokat, az egyszerűbbtől a komolyabbakig.
Az egyik indoklási kísérlet a Jad Vashem által a veszélyes mentőakciókban részt vevő zsidók megbecsülésének kifejezésére indított különböző projektekre utal. Ez az érv nem igazolja, hogy van egy szervezett elismerési és juttatási rendszer az igaz nem-zsidók megbecsülésének kimutatására, viszont teljesen hiányzik bármilyen szervezett rendszer a zsidó mentők megbecsülésének kimutatására. Miért kellenne szervezett rendszer, amikor tevékenységek egész sora is elegendő lenne? Miért nem tart Izrael elegendőnek egy ilyen tevékenységsorozatot, miközben szervezett rendszert hozott létre a Világ Igazai számára?
Ha szükség van egy szervezett rendszerre, amely hivatalos, kitüntető, szilárd és kiemelkedő státuszt ad a Világ Igazai tiszteletére, akkor miért kell megelégednünk néhány tevékenységgel a zsidó megmentők tiszteletére, és miért nem hozunk létre egy szervezett rendszert, amely hivatalos, kitüntető, szilárd és kiemelkedő státuszt ad, ahogyan az illik, azoknak megmentőknek, akik zsidók voltak?
Egy másik próbálkozás a helyzet igazolására etikai jellegű, és a zsidók megmentéséért életüket kockáztató nem zsidók és a zsidók megmentéséért életüket kockáztató zsidók közötti különbségtételt igyekszik igazolni, a törvény betűjén túlmenően cselekedők, akiknek nem volt kötelességük, és a kötelességüket teljesítők közötti különbségtételre alapozva. Eszerint az állítás szerint a zsidóknak kötelességük volt más zsidókat megmenteni, amennyire csak tudtak, de a nem zsidóknak ez nem volt kötelességük, és ha ezt megtették, akkor ők a Világ Igazainak számítanak, és különleges megbecsülést érdemelnek.
Nem fogadom el ezt az érvelést, mert véleményem szerint egyik feltételezés sem helytálló. Először is, olvastam beszélgetéseket olyan igaz nem zsidókkal, akiket megkérdeztek arról, hogy miért tették azt, amit tettek, annak ellenére, hogy milyen veszélyek fenyegették őket, és ők a kötelességtudattal válaszoltak, hogy úgy kell cselekedniük, ahogyan tették. Néhányan úgy vélték, hogy ez a kötelességük, mint hívő keresztényeknek. Mások azt állították, hogy muszlimként való önképük (például a görögországi török konzul) kötelezte őket arra, hogy így cselekedjenek, és sokan mások azt állították, hogy azért, mert ez erkölcsös emberi lényekként kötelességük. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a legtöbb Világ Igaza kötelességtudatból cselekedett. Tehát semmiképpen sem vonom le a tiszteletet, amit megérdemelnek, sem a hivatalos és nyilvános elismerést, amit meg kell kapniuk.
Az a zsidó, aki életét kockáztatta egy másik zsidó megmentéséért, aki kötelességtudatból cselekedett, hogy megmentse zsidó társait azoktól, akik meg akarták őket semmisíteni, ugyanilyen szintű tiszteletet és megbecsülést érdemel. Az a kérdés, hogy ezek a mentőakciók zsidóként kötelességük teljesítése volt-e, semmit nem ad hozzá, sem nem von le az erőfeszítéseikből. Először is, rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot. Életüket kockáztatták másokért. Már ezért is tiszteletet és elismerést érdemelnek. Másodszor, ott cselekedtek, ahol sokan mások nem tették, valamilyen okból kifolyólag. Kitűntek azok közül, akik nem követték a példájukat. És ezért is megérdemlik a tiszteletet és a megbecsülést.
Mellékesen szeretném megjegyezni, hogy még az IDF katonáinak odaítélt kitüntetésekkel és elismerésekkel kapcsolatban is felmerült egyszer az az érv, hogy senki sem érdemel dicséretet azért, mert teljesítette a kötelességét, de jól ismerem ennek az érvnek a kudarcát. Még ha a kitüntetéseket és elismeréseket azoknak a katonáknak ítélték is oda, akik teljesítették kötelességüket, például azt a kötelességet, hogy nem hagytak sebesült katonát a csatatéren, dicséret illeti mind a bátorságért, hogy valaki kockáztatta az életét, mind pedig azért, hogy olyan körülmények között mutatott ilyen bátorságot, amelyben sokan nem.
A zsidókat mentő zsidók elismerési és juttatási rendszerének létrehozását nem lehet csak úgy félvállról venni, hanem azt aprólékos gondossággal és odafigyeléssel kell elvégezni. Ha eljön ennek az ideje, szeretném javasolni azokat az alapelveket, amelyek alapján elismerésre méltónak lehet nyilvánítani egy olyan személyt, aki aktív szerepet játszott a zsidómentő erőfeszítésekben. Egyelőre csak két alapelvet említek. Először is, mivel Izrael nem hozott létre egy szervezett rendszert, a helyes dolog az lenne, ha most hoznánk létre, hogy kifejezzük a megbecsülést minden olyan zsidónak, aki az életét kockáztatta más zsidók megmentéséért, még akkor is, ha már elhunyt. Másodszor, azt szeretném, ha a tényszerű bizonyítékok meghatározásánál és ellenőrzésénél nem szigorú, hanem engedékeny feltételeket támasztanának.
Ezért minden fenntartás nélkül melegen ajánlom a Holokauszt idején a zsidó embermentők hősiességének elismerésével foglalkozó bizottság javaslatának elfogadását, hogy kezdjék meg a hivatalos folyamatot egy olyan elismerési és juttatási rendszer törvényi szabályozására és létrehozására, amely a Világ Igazai elismerési és juttatási rendszerével egyenértékű, és amely elismeri azokat a zsidókat, akik életüket kockáztatták más zsidók életének megmentéséért a holokauszt idején.
Tisztelettel és szívélyes üdvözlettel,
Prof. Asa Kasher
A szakmai etika és gyakorlati filozófia professor emeritusa és a filozófia professor emeritusa