Az iratok fontossága

Budapesten kezdtek gyülekezni a cionista ifjúsági mozgalmak peremvárosokból érkező tagjai és más fiatalok, akik mindannyian igyekeztek elhagyni Magyarországot, hogy megmentsék az életüket. Ebben az időszakban azonban mindenkinek állandóan magánál kellett tartania különféle okmányokat: születési anyakönyvi kivonatot, a helyi rendőrkapitányságon való bejelentkezésről szóló igazolást (az állandó lakcím igazolása), élelmiszerjegyet és a hadsereg igazolását. Aki ezek bármelyikét nem mutatta be, azt letartóztatták és bebörtönözték. Így felmerült az igény, hogy hamisított dokumentumokkal lássák el mindazokat, akik szökni próbáltak vagy bujkáltak.

Az első, akik ilyen dokumentumokat használtak, maguk az ifjúsági mozgalmak tagjai voltak, akik hamisított dokumentumokkal rendelkeztek, hogy a mentőakciók során elrejtsék személyazonosságukat, hogy másokat megmentsenek. A földalatti Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom (CIEM) tagjai nagy tapasztalatot szereztek az ideiglenes dokumentumok hamisításában, és kidolgozták a munkamódszereket.

A CIEM ügynökeinek több mint 60 különböző típusú igazolványt kellett hamisítaniuk, és mindegyiket az adott személy igényeihez igazították.

 

A gyártási folyamat

A CIEM megbízható nyomdákat talált, amelyek az üres bizonyítványokat szállították. Néhány nyomda még a kormányhivataloknak is szállított. A földalatti ellenálláshoz tartozó szakemberek töltötték ki az igazolásokat az akkori divatos kézírásos stílusban. Az igazolásokat a földalattiak által készített pecsétekkel látták el. Egy grafikusművész kémiai tintával és átlátszó papírral készítette el a pecsét másolatát. A pecsétet ezután megrendelték egy pecsétkészítőtől. A hamisítók ólombetűket is készítettek, és azokat vaskeretbe foglalták. A ZYRM ügynökei a feketepiacon szereztek be eredeti dokumentumokat, megváltoztatták azokat, és még másolatokat is készítettek róluk.

A leggyakoribb dokumentumok (zárójelben a „kiállított” mennyiséggel) a következők voltak:

Református keresztelési bizonyítvány (1 200).

menekültigazolvány (2 000)

A Vörös Hadseregből (az orosz hadseregből) „dezertáló” fiatalemberek okmányai:

A katonai behívó alól való felmentési igazolás, fényképekkel együtt (5.400)

Lakossági igazolás, beleértve a feddhetetlenségi bizonyítványt és a befizetett adókról szóló igazolást (4 000)

Védelmi igazolás a svájci kormánytól (120 000)

„Diplomáciai” (bár elsősorban politikai) okokból a magyar kormány tiszteletben tartotta a külföldi állampolgárok szabadságát. Így a védlevelek hamisítása életmentő eszköz volt. Az okirat-hamisításban részt vevő CIEM-tagok nagy mennyiségben állítottak elő svájci védleveleket.

 

A műhely biztonságát fenyegető veszélyek és a megvalósításuk

A hamisító egységeknek rendkívül óvatosnak kellett lenniük, hogy elkerüljék a lebukást, ami felszerelésük elkobzásához és tagjaik letartóztatásához vezetett volna. A hamisítási műveletek magánlakásokban zajlottak, és fennállt a veszélye annak, hogy a szomszédok szólnak a hatóságoknak. Az összes felszerelés mozgatható volt, és minden egységben voltak bőröndök. Abban a pillanatban, amikor felmerült a gyanú, hogy lebuknak, mindent összepakoltak, és a lakást elhagyták. Ha valamelyik tag több mint fél órát késett a munkából, a műhelyt összepakolták és máshová vitték, arra az esetre, ha a tagot letartóztatták volna, és esetleg nem bírta volna elviselni, hogy a kihallgatása során megkínozzák.

1944 novemberében a műhelynek sikerült berendezkednie a Fasiszta Diákszövetség (Bajtársi Csaba Egyesület) könyvtárépületében, Kádár Iván CIEM-tagnak köszönhetően, aki magyar tisztként is szolgált, főhadnagyként a Kisegítő Karhatalmi Alakulatban (KISKA), a Semmelweis Egyetem milíciájában a budapesti Baross utcában.

A CIEM négyfős csapata naponta 9-10 órát dolgozott a könyvtár épületében. A külvilággal Baruch Eizinger összekötőn keresztül kommunikáltak, aki minden reggel hozta a napi „rendelést”, és minden délután elhozta az „árut”.

December 10-én Baruch sem reggel, sem délután nem érkezett meg. A csapat az összes felszerelést hat bőröndbe pakolta, és David Gur egy felnőtt triciklin vitte őket Kőbányára, közel 10 kilométeres távolságra, három női CIEM-tag (Goldstein Erzsi, Hava Barmat és Braha Hőnig) bérelt lakásába, akik ott éltek, kereszténynek álcázva magukat. A hamisító egység „kincsét” a nők ágya alá rejtették.

  1. december 21-én hajnali fél háromkor a csapat a műhely felszerelését a budapesti Városi Mérnöki Hivatal Erzsébet körút 13. szám alatti irodájába vitte. A Hashomer Hatzair három tagja – Langer Miki, Feigenbaum Endre (Andrei Fabry) és Gur Dávid (Grosz Endre) voltak ennek a műhelynek a személyzete. Néhány perccel azután, hogy beléptek az épületbe, két civil ruhás detektív kopogtatott az ajtón, kivont pisztollyal. Ők „csak zsidókat kerestek”, és megtalálták a csapatot. Miután felfedezték a bőröndök tartalmát, a nyomozók rájöttek, hogy az épületet a rendszer elleni földalatti műveletek központjaként használták. Reggel 8 órakor, miután több verőlegény is megérkezett és az épület összes lakóját megverte, a hamisító csapatot a közeli, Teréz körút 6. szám alatti nyilas kerületi székházba vonultatták. A három csapattagnak sikerült kommunikálniuk egymással, hogy nyeljék le az összes olyan (hamisított) dokumentumot, amely jelzi, hogy hol laknak, vagy bármilyen más dokumentumot, amely a CIEM ügynökeinek leleplezéséhez vezethet.

A nyilas főhadiszálláson egész éjjel brutálisan „vallatták” őket a helyi „lelkes” és véletlenül arra járó 15-16 éves tizenéves fiúk. A bőröndök tartalmát kidobták, és a csapatot arra kérték, hogy válogassák szét a felszerelést. A felszerelés „rendszerezése” közben sikerült elrejteniük a kódokkal, fényképekkel és különböző írásos kérésekkel ellátott megrendeléseket tartalmazó borítékokat.

Langer Mikinek túl sok volt a kínzás, és másnap meghalt, de Dávidot és Endrét a Margit körúti központi katonai börtönbe vitték, ahol sok más CIEM-taggal együtt (és ahonnan a CIEM egy merész akció keretében szabadította ki őket).