1944 júliusának első napjaiban, a Segély- és Mentőbizottság által szervezett vonat indulása után Budapestre nem érkezett több hír az útvonaláról és hollétéről. Tekintettel a vonat utasainak sorsa miatti komoly aggodalomra, a földalatti Cionista Ifjúsági Ellenállási Mozgalom (CIEM) úgy döntött, hogy kiküld valakit, aki pontos információkat hoz a vonat útvonaláról és haladásáról. A terv szerint a vonat első állomása a Bécs melletti Strasshof tábor lett volna.
Tamar Benshalom az alábbi tanúvallomást adta küldetéséről:
„Bécsbe mentünk, mert a Strasshof tábor a közelben volt, és a vonat utasainak ott kellett volna lenniük. Megérkeztünk a Gestapo épületéhez, amely nagy és impozáns volt. Bementünk, és én azt mondtam a Gestapo embereinek, hogy egy zsidót keresek, aki tartozik nekem egy nagy összeggel… ez nagyon szemtelen volt tőlem… Az egyik hivatalnok, civil ruhában, egy nyitott tetejű autóban elvitt Strasshofba. Ott azt mondta nekem: „Menj, és most keresd meg a zsidódat, de ne menj be a házakba, mert ott bolhák vannak”. Ez nagyon megterhelő élmény volt számomra. Borzalmas látványt láttam ott… Bementem, találkoztam az emberekkel. Mondtam nekik, hogy írjanak képeslapokat, amiket majd hazaviszek magammal. A csoportot nem találtam meg a vonatról. A Gestapo embere vitt ki onnan. Nagyon udvarias ember volt. Visszafelé [Budapestre] vonaton utaztunk, német katonákkal, de nem volt semmi gondom – folyékonyan beszélek németül.”
Ez a küldetés végül is nem végződött eredménytelenül. Tamar
